Mesekastély – mosoly országa a Dóm téren.

Idén épült először a Dóm téren egy gigantikus mesekastély a gyerekek és a felnőttek örömére. A gyerekek imádják a mesét, ezért nekik minden, ami decemberben történik maga a csoda.

A felnőtteknek, szülőknek, pedig azért mert olyan mesefigurákkal találkozhattak ezen a helyszínen, melyek visszarepítették őket a múltba. Hohoho horgász, Pom-pom, Gombóc Artúr és persze Süsü az egyfejű sárkány.

A sok-sok civil szervezet mellett a PQE Egyesület is kitelepült és érdekes, vicces játékokkal és finom szaloncukorral kedveskedtünk a gyerekeknek.

Nagyon jó érzés, ahogy csillogó szemű gyerekek boldogan játszanak.

De ki az, aki azt állítja, hogy a felnőttek nem várják a mikulást? Nekik, nekünk ez ugyan olyan öröm, mint a gyerkőcöknek, csak látni kell, a fotókat melyek őszintén mesélnek ezekről a pillanatokról.