TÁMOP-1.4.3-12/1-2012-0019 „Mozgi” Megváltozott Munkaképességűek munkahálózata Csongrád Megye helyi fejlesztéseiért című projekt.

A projekt a Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesületének a projektje, amelyben közbeszerzési eljárás keretében tréningek megtartását nyertük el.A Mozgi projekt augusztustól a személyiségfejlesztő és önismereti tréningekkel bővült.

Talán a legfontosabb tréning ez volt, hiszen a hallgatók is nagyon várták már, de a tartalmi része volt az igazán fontos. A szakmai képzések után ismét a régi tréningcsoporttal találkozhattak a résztvevők, aminek nagyon örültek. A jellemfejlődésben sokat foglalkoztak a saját megismerésükkel és lfogadásukkal, amely az egyik legnehezebb feladat volt. A mások megértése és elfogadása, a megbocsátás képességének továbbfejlesztése a személyiség fejlődés minden résztvevő számára nagyon hasznos ismereteket adott. Minden csoportnál tapasztalható volt a hallgatók részéről a tréningek (és a PQE trénereinek) dicsérete, a szemléletük jelentős változása. Meg is fogalmazódott több csoportban, hogy ilyen tréningeken még szeretnének részt venni, hiszen ők magukon érezték a pozitív változásokat.

Konfliktuskezelés.

A személyiségfejlesztés alapvető ismereteire épültek a konfliktuskezelői tréningnapok. Az erős kommunikációs alapokra helyezett foglalkozás sorozat alatt a személyes konfliktusok hatásos megoldásaival foglalkoztak a csoportok, mind elméletben, mind a gyakorlatban. A rendkívül gyakorlatias és sok módszertant ismertető tréningeken a mindennapi helyzetek megoldásaival ismerkedtek meg a hallgatóink. Olyan módszereket sajátíthattak el amit a munkahelyükön a családjukban és a barátaik között is bátran alkalmazásba tudnak venni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.